A Sárvári Tinódi Gimnázium végzőseinek (két osztály - 52 diák) november 28-án ünnepélyes keretek között tűzték fel az osztályfőnökök, Berkovits Rita és Kőszegi Zsanett a középiskolás évek lezárását, az érettségi vizsgák, valamint a jövő kihívásai felé való elindulást is szimbolizáló szalagot.
A rendezvényt hosszú évek óta az iskola tornacsarnokában tartjuk, mely erre az estére bálteremmé változott. A végzős diákok kisfilmekkel, táncokkal, fényképekkel, elegáns keringővel tették emlékezetessé az estét. Profi háttértechnikai csapat dolgozott azon, hogy az esemény még látványosabb és hangulatosabb legyen.
A szalagtűzés előtt Némethné Rádl Krisztina, a gimnázium igazgatója beszéddel köszöntötte a végzős diákokat:
„Ma este itt állunk egy különleges pillanatban. A szalagavató nem csupán egy ünnep a naptárban – ez egy jelképes határvonal, ahol a múlt és a jövő egy pillanatra összeér: a gyermekévek lassan elmúlnak, a felnőtté válás kapujában megállva egy apró, de jelentőségteljes szimbólum kerül a tanulók mellkasára – a szalag. Ez a kis szövetdarab ma este azt jelképezi, kedves végzősök, hogy készen álltok arra, hogy saját életetek kovácsai legyetek.”
Igazgatónő felidézte az osztályok gimnáziumban töltött éveinek kiemelkedő eseményeit, verseny- és vizsgaeredményeket, kirándulásokat, közös emlékeket, majd a következő kívánsággal zárta beszédét:
„Merjetek nagyot álmodni, és legyen bátorságotok elindulni az álmok felé. Az út komoly, de tele van lehetőséggel. Most még talán félelmetesnek tűnik a jövő, de minden bizonytalanságban ott rejlik a szabadság is. Szabadság arra, hogy döntsetek. Szabadság arra, hogy hibázzatok, és újra próbáljátok. Szabadság arra, hogy megtaláljátok, kik is vagytok valójában. Ma este nem csupán szalagot kaptok – hanem megerősítést, hogy képesek vagytok szárnyalni.”
A diákok közös keringője emelkedett hangulatot varázsolt a terembe: a fiatalok elegáns ruhában, remekül megkoreografált táncot mutattak be. Megható jeleneteket láthattunk, mikor a diákok egy szál virággal köszöntötték szüleiket, vagy amikor felkérték táncolni szüleiket és tanáraikat. A műsor hivatalos része után közös vacsora és szalagavató bál következett. Az ünnepeltek és ünneplők egy felejthetetlen estét tölthettek el együtt.
Köszönet minden segítségért, amit az iskola dolgozóitól és diákjaitól kaptunk. Hálásak vagyunk a kölcsönkapott berendezési tárgyakért, az étterem kifogástalan felszolgálásáért.
Grodvalt Ottó |