Az idei évben Tinódi Lantos Sebestyén halálának 470. évfordulójáról emlékeztünk meg. Iskolánk névadója olyan személy, aki munkásságával, tudásával és emberi tartásával maradandót alkotott. Az ő életútja inspiráció lehet mindannyiunk számára. Az, hogy minden évben január végén megemlékezünk Tinódiról, összeköti az iskola múltját, jelenét, jövőjét, erősíti az összetartozás érzését. Az ünnep pedig lehetővé teszi, hogy elgondolkodjunk olyan fogalmakról, mint tudás, kitartás, felelősség, hazaszeretet, emberség – nem csak általában, elvontan, hanem egy életpéldán keresztül.
Január 30-án iskolánk 8 osztálya egy vetélkedőn vett részt, ahol a tanulók különböző állomásokon bizonyíthatták történelmi tudásukat, kézügyességüket, zsinórt vertek, XVII. századi forrást olvastak, mártogatós tollal írtak, dokumentumfilmet nézve a mohácsi csata sírfeltárásával, valamint céhes mesterségek jelképeivel ismerkedtek, végül, de nem utolsósorban megtekintették a Nádasdy Bandérium élvezetes bemutatóját a díszteremben.
A nagyszünetben a 9. évfolyamos tanulók elénekelték Tinódi szerzeményét, a Summáját írom kezdetű dalt, majd meghallgatták Dr. Hajdu Tamás történelem szakos pedagógus rövid ismertetőjét Tinódi munkásságáról. A Tinódi induló dallama alatt a diákönkormányzat képviselői megkoszorúzták Tinódi szobrát. Ezt követően sor került a Tinódi-Szeibert pályázat nyerteseinek a kihirdetésére. A Tinódi Gimnáziumért Alapítvány jutalmát Némethné Rádl Krisztina igazgatótól vehették át a diákok.
Az ünnepség végén megtudhattuk azt is, ki nyerte a délelőtti vetélkedőt. A 12.B osztály végzett a dobogó legfelső fokán. Gratulálunk az osztály tanulóinak, akik szintén a Tinódi Gimnáziumért Alapítvány pénzjutalmában részesültek.
A Tinódi verseny eredménye:
1. hely: 12.B osztály
2. hely: 9.B osztály
3. hely: 12.A osztály