A gimnáziumban a fenntarthatósági témanapon idén a természetvédelem, a vízminőség-vizsgálat és a hulladékgazdálkodás került a középpontba.
A program reggel a Csónakázó-tó melletti futópályánál kezdődött, ahonnan közösen sétáltunk a tavalyi faültetés helyszínére. Takács Roland, a Bajti Csemetekert vezetője és az Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa ismertette a Városerdő projekt céljait, majd megnéztük, hogyan fejlődnek az egy évvel ezelőtt elültetett fák. Szó esett a kőrishajtás-pusztulásról is, amely napjainkban komoly kihívást jelent a hazai erdők számára.
A rövid tájékoztató után a diákok három csoportra osztva láttak munkához. Évfolyamonkét 30-30 facsemetét ültettek el, így összesen 90 új fa került a földbe. A sáros erdő ellenére a közös munka jó hangulatban telt, mindenki megtapasztalhatta, hogy egy kis odafigyeléssel mi magunk is tehetünk a környezetünkért.
A faültetést követően a 11.A és a 11.B osztály felváltva vett részt két különböző foglalkozáson. Az egyik csoport Takács Attila biológia–kémia szakos tanár vezetésével a Gyöngyös-patakon végzett BISEL-vizsgálatot. A Belga Biotikus Indexen alapuló módszer a vízben élő makrogerinctelen állatok vizsgálatával ad képet a patak ökológiai állapotáról és vízminőségéről. A másik csoport Vigh Viktor biológia–földrajz szakos tanár előadásán vett részt a Sárvári Tinódi Gimnáziumban. Az előadás a szelektív hulladékgyűjtés mindennapi jelentőségéről és a műanyag hulladékok okozta környezeti problémákról szólt számos gyakorlati példával és hasznos tanáccsal.
A programok jól kiegészítették egymást: a diákok nemcsak új ismereteket szereztek, hanem saját élményeken keresztül tapasztalhatták meg, hogy a természet védelme és a fenntartható gondolkodás mindannyiunk közös felelőssége.
Vigh Viktor |