… a dadáknak, óvónéniknek, tanító néniknek legalább akkora fizetést adnék, mint az egyetemi professzoroknak. Történt ugyanis, hogy laborunkba látogattak a Szent László Katolikus Általános Iskola kiselsősei, és már a balesetvédelmi oktatásnál sírva fakadt az egyik kislány, mert a karbidágyú durranása hangos lehet (az is volt, de a fiúkat ez cseppet sem zavarta: sőt saját kezűleg indították be a reakciót…).
Az eset nem egyedülálló: egy másik iskola alsósainál a 1,5 voltos ceruzaelem „csípte meg” a kislány bőrét, és tört el a mécses. Vigasztalás, ölelgetés a tanító nénitől, 3D nyomtatott kis síp kárpótlásul részemről. Szóval: van mit tanulnom a kolléganőktől. A fizetésemelést sajna, nem tudom garantálni.
A játszóház remekül sikerült a kezdeti zökkenőt leszámítva: siklottak a légpárnán a DVD lemezből és lufiból tákolt légpárnások, repültek a drónok (leginkább a falnak), buggyantak ki a főzőpohárból a szódabikarbónával kevert, ecetsavval bolondított tojásfehérje oldatos nyálkák, szálltak a statikusan feltöltött PE zacskók („Wingardium Leviósa. A pálcamozdulat: egy határozott suhintás és egy könnyed pöccintés. Angolul: „swish and flick”.). Természetesen: durrantak a karbidágyúk és pöndörödtek a lángtornádók, ahogyan durranniuk és pöndörödniük kell.
Jó játszani, mert tanulságos, élvezetes, néha borzongató. Játszóházunk mindenkit élményekkel és kitárt ajtókkal vár! A tudás? Érdekes!
Takács Attila |
